|
Kedvezmény a nyugdíj előtti években a közszférában dolgozóknak
Január 15, szombat, 22:20:20
Írta: mgiz
A költségtakarékosabb állam, feladatalapú közigazgatás megteremtése jegyében rugalmas foglalkoztatási kereteket és a közszolgálati életpálya elismerését kívánja biztosítani A Prémium évek program azzal, hogy biztosítja a közszférából való méltányos kivonulás lehetőségét.
A Magyaroszág, hu híre szól a részletekről is, ebből idézek lentebb.
A hír óta megjelent rendelet, mely a munkáltatók támogatását tartalmazza e programmal és az ösztöndíjas foglalkoztatással kapcsolatban már nem ennyire biztató. Én kíváncsian várom a sikerét, a csatlakozást a programhoz, melynek jeleit még nem látni...mintha nem tolonganának a közszférából a létszámleépítések kapcsán e megoldáshoz.
Már lehet csatlakozni a Prémium évek programhoz
A részvétel feltételei
A Prémium évek programba az a legalább 25 év közszférában eltöltött idővel rendelkező, valamint nyugdíjkorhoz közel álló munkavállaló; a különleges foglalkoztatási állományba pedig az a legalább 10 év közszolgálati jogviszonyként elismert idővel rendelkező köztisztviselő kerülhet be, akinek a jogviszonyát a munkáltató működésével vagy a munkakör megszűnésével összefüggő ok miatt kívánják felmentéssel megszüntetni.
Ezenkívül mindkét kategóriába csak az kerülhet be, aki hozzájárul a határozatlan idejű foglalkoztatásról szóló jogviszonyának határozott idejűvé történő módosításához, és elfogadja, illetve vállalja a programokhoz kötődő eltérő szabályok betartását.
A munkáltató kötelességei
A program fontosabb elemei
Ki kerülhet a programba?
A legalább 25 év közszférában eltöltött idővel rendelkező, valamint a nyugdíjkorhoz közel álló munkavállaló; a különleges foglalkoztatási állományba pedig az a köztisztviselő, aki legalább 10 év közszolgálati jogviszonyként elismert idővel rendelkezik.
Mennyi ideig tart?
A Prémium évek program választása esetén 3 évre, a különleges foglalkoztatási állományba helyezéshez való hozzájárulás esetén 1 évre szóló határozott idejű jogviszony jön létre. A program ideje alatt a munkaidőkeret legfeljebb heti 12 óra lehet.
Mennyi a juttatás?
A munkavállaló a programot közvetlenül megelőző munkabérének 60 százalékát kapja, ami kiegészül egy 30 százalékos étkezési hozzájárulással is. Egyéni egészségbiztosítási járulékot a dolgozó ebben az esetben nem fizet, betegség, munkaképtelenség estén pedig az említett juttatásban részesül.
Meddig lehet csatlakozni?
A programhoz 2006. december 31-ig lehet csatlakozni. A juttatások folyósítási ideje legkésőbb 2009. december 31-ig tart.
A felmentésről szóló döntés esetén a munkáltatónak kötelessége írásban felajánlani a Prémium évek programban vagy a különleges foglalkoztatási állományban való részvétel lehetőségét, és egyúttal tájékoztatni az érintettet annak szabályairól.
A köztisztviselő, munkavállaló a felajánlás kézhezvételétől számított 14 napon belül köteles írásban nyilatkozni arról, hogy feltételeket elfogadja, és hozzájárul kinevezésének, munkaszerződésének közös megegyezéssel történő módosításához.
A Prémium évek program választása esetén 3 évre, a különleges foglalkoztatási állományba helyezéshez való hozzájárulás esetén 1 évre szóló határozott idejű jogviszony jön létre. A törvény ugyan 2005. január 1-jétől lépett hatályba, de választásuk szerint azok is bekapcsolódhatnak a programokba, akik a törvény hatályba lépésekor már a felmentési idejüket töltik.
A foglalkoztatás szabályai
Az FMM tájékoztatása szerint ezen időszak alatt az érintett számára a munkáltató munkavégzést rendelhet el, de ez nem törvényi előírás. Ennek mértéke hetente - munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidőkeret átlagában - legfeljebb 12 óra lehet. A programban résztvevő munkakörrel nem rendelkezik, de a munkáltatónak ügyelnie kell arra, hogy a dolgozónak iskolai végzettségének és képzettségének megfelelő munkát ajánljon fel.
Az ilyen keretek között foglalkoztatottak szabadságra nem jogosultak, de a munkaadó munkavégzésre nem adhat utasítást, naptári évenként legfeljebb 2 olyan időtartamra, amelyek együttes mértéke a programba való belépést közvetlenül megelőző évi rendes szabadságának felel meg.
Juttatások
A munkavállaló, köztisztviselő a Prémium évek programba történő belépését közvetlenül megelőző munkabérének 60 százalékát kapja, amely kiegészül egy 30 százalékos étkezési hozzájárulással.
Keresőképtelenség esetén nem jár a betegszabadság és táppénz, hanem a betegség ideje alatt szintén a 60 százalékos juttatás jár.
A programban résztvevők nem fizetnek egyéni egészségbiztosítási járulékot sem.
A különleges foglalkoztatási állományra vonatkozó szabályok
A különleges foglalkoztatási állományban történő foglalkoztatás feltétele többek között, hogy a köztisztviselő hozzájárul közszolgálati jogviszonyának határozott idejűvé történő módosításához, továbbá vállalja a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét és munkaerő-piaci szolgáltatások igénybevételét a program időtartama alatt.
A munkába helyezés érdekében nyújtható támogatások igénybevételének feltétele, hogy a köztisztviselő kapcsolatot tartson a megyei (fővárosi) munkaügyi központ kirendeltségével. A munkaadó a köztisztviselő adatait továbbítja az illetékes munkaügyi kirendeltséghez.
A program sikeres végrehajtását segíti, hogy pályázati rendszer alapján támogatásban részesülhetnek azok a magán-munkaközvetítők, akik a különleges foglalkoztatási állományba helyezett köztisztviselők számára munkalehetőségeket kínálnak.
|